Régi és új, avagy érdemes mindig nyitott szemmel járni

Még a nyáron történt velem egy nagyon kellemes meglepetés. Régóta vágytam egy Singer varrógépre. Nem azért hogy varrjak, hanem azért, mert nagyon tetszenek. Imádom őket. Dédimnek is volt egy, így gyermekkorom óta vágytam rá. Akkoriban nem értem fel az asztalt, így állva, fél lábbal csak hajtottam a gépet, amitől nagymamám haja az égnek tudott állni. De én varrtam... képzeletben mindenféle szépséget. Aztán csak teltek-múltak az évek és én elfogadtam, hogy majd megöröklöm a dédiét. Aztán egy nagyon meleg nyári napon mentem az egyik hobbi boltba és az egyik ház előtt megláttam kirakva egy Singert. Meglepődtem nagyon, hogy csak így kidobva a lomok között áll ott. Bementem a boltba, vásárolni, de nem hagyott nyugodni a dolog, így vissza mentem. Még mindig ott volt. A tűző napon álltam mellette vagy 10-15 percet, de senki nem került elő. Így hívtam egy taxit, hogy elhozzam, mielőtt megérkeznének azok az emberek, akik a lomokat gyűjtik össze. Kb. 15 perc múlva megérkezett a társaság legnagyobb taxija, egy kisbusz. Beraktuk hátra és haza hoztam. Itthon csak nézegettem, gyönyörködtem benne. Csodálatos darab. Letisztítottam, mert koszos volt szegény, aztán megtaláltam a helyét. Így lett varrósarkom is. Ezek után nyár végén tesóm elköltözött otthonról. Pár évvel ezelőtt varrós ambíciók kapták el, akkor vett magának egy varrógépet. Amit használt vagy két hétig. Megkérdezte, kérem-e, vagy eladja. Na, én olyan vagyok, hogy mindig minden kell, ami hobbival kapcsolatos, elvégre majd csak fogom tudni valamire használni. Így azt is haza hoztam. Ekkor tudatosult bennem, hogy most aztán valamit kéne vele kezdenem, mert csak úgy dísznek ne álljon az asztalon. Vettem anyagot, vagy fél napig tanulmányoztam a leírását, próbálgattam a működését mindenféle anyagdarabokon. Mostmár kezd letisztulni a dolog, így ha lesz valami mutatható darab, fogom mutatni.:)))

Kis beszámoló

Sokan érdeklődtetek, hogy hogyan telt az első egy hetem az óvodában. Így gondoltam kicsit írok róla.  Először is a kollégák kedvesek, segítőkészek, mindig érdeklődnek, hogyan érzem magam, hogy mennek a dolgok. De mint mindenhol, ahol sok nő dolgozik együtt, sajnos előbb utóbb szembe kerül az ember a furkálódással, féltékenységgel, stb, stb... Ezek alól én kibújok, és inkább a gyerekekkel vagyok.

A gyerekek tüneményesek. Mindegyik egy kis egyéniség már most. Vannak jobb egyéniségek és vannak rosszabbak, de mindegyikben ott van a gyermeki huncutság, kalandvágy, csodálat a világra és az új dolgokra. Nyitottak és érdeklődőek, bújósak és sírósak, veszekedősek és verekedősek, szófogadóak és rosszalkodóak, minden, ami egy gyermek csak lehet. Hihetetlen, hogy egyik napról a másikra hogy lesz az emberből második anya, aki vígasztal, ölel, simogat, altat, osztozik örömben, bánatban, elkeseredettségben, elveszettségben, aki az egyetlen segítsége és támasza, amíg nem jönnek érte. Nem gondoltam volna, hogy ennyi örömmel, fáradtsággal, aggodalommal, és kétellyel fog járni. Tudom, mit tudok, mit tanultam, de még nem jönnek elő a megfelelő pillanatban a megfelelő dolgok. Erőltetem az agyam, de a legegyszerűbb dal sem villan be. Vagy csak az egyik fele, ami még bosszantóbb. Tudni, hogy tudom, de nem jut eszembe őrjítő tud lenni. Így munka után itthon újra előszedem és memorizálom azt, amire szükségem van. Végül kb. fél tízre kidőlök és álmomban is a gyerekeket látom és hallom. Nem tudok pihentetően aludni. Zsong a fejem. Viszont tudom, hogy ez csak átmeneti, meg kell szoknom és rendben lesz minden. Ami nagyon sokat segít, az a 10-15 perc, amikor van időm leülni alkotni. Abban a pillanatban, mintha mindent elfújtak volna, csend van a fejemben és béke a lelkemben. Magam vagyok és kikapcsolok. Csodás érzés. Főleg reggel 6-kor, amikor csendes az utca, félhomály van, ég a kis asztali lámpám én pedig horgolok. Ezután kezdődhet a nap.

Első munkanap

Eddig nem írtam róla, mert nem mertem addig, amíg nem biztos a dolog. De mostmár biztos. Mától hivatalosan is óvónéni lettem. Bemutattak a nevelőtestületnek (akiket már ismertem, mert a szakmai gyakorlatomat is itt töltöttem), valamint megvolt az első szülői értekezlet is. Én annyira, de annyira izgultam, hogy minden mosolyomban éreztem, hogy remeg a szám. Szerencsére bemutattak, mert abban az első pár percben nem voltam biztos abban, hogy egyáltalán a nevemet el tudnám mondani. Nem vagyok egy izgulós típus, de a szülők vizsgálódó pillantásaihoz nem vagyok hozzá szokva. Hiába, ezen az oldalon most állok előszőr. Szerencsére a társam gyakorlott és az ő nyugodsága rám is átragadt. A végére pedig már úgy éreztem magam, mintha mindig is itt lettem volna.

A csoportomról a tények: Vegyes csoport; összetétel: 16 pindúr, akik éppen csak betöltötték a 3. évüket, a többi 10 egyformán oszlik 4, 5, 6, 7 évesekre. Összesen 26 gyerkőccel indulunk, de lehet, hogy többen is leszünk. Szóval egyből mélyvíz, melyben még nem tudom mennyire fogok tudni úszni. Kemény év áll előttem, de nem bánom. Elvégre hány pályakezdőnek adatik meg az a kiváltság, hogy egyből állást ajánlanak a gyakorló helyén? Szóval örömmel vegyes aggodalom fog el, akárhányszor eszembe jut, hogy szerdán szinte teljes létszámmal indulunk.

Vége...

van a 8 hetes óvodai gyakorlatomnak. Ezért nem írtam eddig. Egyszerűen nem maradt időm, energiám leülni és beszámolni a dolgaimról. Alkotásaim nem nagyon készültek, viszont a gyerekekkel mindig készítettünk valami izgalmasat. Mindet nem tudtam lefotózni, de amit igen, azt megmutatom. Először is csíráztattunk a gyerekekkel a tavasz örömére. Mindenki ültetett egy kis cserépbe borsót vagy babot, majd azokat öntözgettük és vártuk mi lesz. Hát íme:

Ide kapcsolódóan dekorgumi nyomdát készítettünk és papír cserép formát díszítettünk vele.

Beszélgettünk a madarakról, a költözőkről és az itthon maradókról, majd gólya bábokat készítettünk papírból.

A gólyák a növénykék mellé kerültek, hiszen ott érzik jól magukat. Pár nappal később békákat origamiztunk, azokat is oda tettük a gólyák közé, de azokat már nem tudtam lefotózni. Az origami békákkal rendeztünk béka ugró versenyt.

De mindez nem lenne teljes a fészek rakás öröme nélkül. Az óvó nénimmel, aki a mentorom volt, készítettünk egy tyúkanyót és fonalból kis csibéket. A csibéket kinder tojásba tettük. Közösen a gyerekekkel készítettünk fészket raffiából, majd megbeszéltük mire van szüksége a tojásoknak a kikeléshez. Betettük a tojásokat és ráültettük a tyúkanyót. Most pedig várunk... mi lesz, ha kikelnek.

A víz napja alkalmából halacskákat díszítettünk homokkal, valamint fenyőtoboz részeivel.

A gyakorlatról fogok még írni és mutatni egy-két apróságot, mert azt hiszem van pár olyan dolog, amit érdemes megosztanom veletek. Szóval még jövök :)))

Nem tűntem el

csak egy kicsit kevés az időm. Ugyanis elkezdődött a 8 hetes szakmai gyakorlatom az óvodában, ezzel egyidőben járok suliba is, valamint bevállaltam, hogy gitározni tanuljak. Nem őrültem meg, csak nem gondolkoztam előre, ami engem gyakran jellemez. Amikor beiratkoztam gitár órára még tartott a vizsga időszak és akkor jó volt valami mást csinálni. Most meg örülök, ha eljutok az órára. Viszont nagyon évezem. A furulyával mindig az volt a bajom, hogy mellette nem tudok énekelni. A gitár azonban remek dalkíséretnek bizonyult. És boldogíthatok minden kedves szomszédot a gyakorlásommal. :)))

Az alkotásra emiatt elég kevés időm marad, de azért sikerül beszorítani valahova egy kicsit. Készül is egy kis ez+az, amit remélem nemsokára fogok tudni mutatni.

Addig pedig egy kép, amit a legutóbbi havazás alkalmával készítettem a Duna parton. Engem nagyon megnyugtat ez a kép, mert megmondom őszintén, én a hó szerelmese vagyok (az utána lévő latyakot azért én sem szeretem).

Mit rejt a táskám...

Juciitól kaptam a kedves meghívást a táskám rejtelmei játékra.

Nézzük csak, mit is rejt: papírzsepi,

                                           esernyő,

                                           ajakbalzsam,

                                           kézfertőtlenítő,

                                           iratok,

                                           pénztárca

                                           egy kis neszeszeres tasi

                                           rágó és toll.

Megmondom őszintén, utálok cipekedni, éppen ezért próbálok a lehető legkevesebb dolgot magammal vinni.

Akinek tovább küldöm: Kinga, Bejus, Treboretta, Toritextil és Adribeads

Újrahasznosítás - Óvjuk a Földünk

Nem is tudom hol kezdjem. Először is egyre gyakrabban halljuk, hogy Földünk nagy veszélyben van. Akiben ez eddig nem tudatosult, remélhetőleg lassan fog az időjárás változásainak köszönhetően. Talán nem késő, hogy tényleg elkezdjünk tenni ellene-érte. Én pár éve kezdtem és meglehetősen lassan haladok. De amit eddig bevezettem az életemben, ahoz tartom magam. Gondoltam leírom ide, hátha más is hasznát veszi, vagy látja, ez nem bonyolult, nem nehéz, de talán kicsit segít. Tudjuk: sok kicsi, bizony sokra megy!

1. Azzal kezdtem, hogy a műanyag palackokat, üvegeket és papír árut szétválogatva a megfelelő gyűjtő helyekre szelektáltam. Nem nagy fáradtság, de egyrészt nem a saját kukám telik meg hihetetlen gyakran, másrészt jobban is érzem magam tőle.

2. Fonott kosárral járok bevásárolni. Jó dolog, mert nálunk a boltban általában nincs annyi kosár, mint amennyi vevő, így nem maradhatok kosár nélkül. Nem költök nejlon zacsikra, amiket utána dobhatok a kukába, valamint támogatom a kézműveseket, akik ezzel foglalkoznak. Ja, és nem utolsó sorban élettartam garanciás, vagyis bármi történik vele, ott ahol vettük megjavítják.:))) (Egyébként egy cigány asszony készíti ezeket Veresen, nagyon megbízható és kedves. Ne legyenek előítéletek.)

3. A karácsony előtti bevásárlásban kiderült, hogy a kosár nem elég kapacitású. Ekkor lenvászon szatyrot vettem, mert bár a papír is nagyon jó, de sajnos nem bírta volna sokáig a fagyasztott áruk alatt. Ezt azóta többször is sikerült hasznosítanom, tehát nem kár érte. És megint nem termeltem egy újabb szemetet.

4. Ha van papír zacskó kitéve, abba teszem a pékárut. Amennyibn nem zsíros, azt máskor is fel tudom használni, csak vissza kell dobjam a kosaramba, így tuti nem marad otthon.

5. Rendszeresen járok piacra, illetve a nagy Vásárcsarnokba. Ha tudom, hogy menni fogok, összeszedem, mit akarok venni. Ezután körbenézek otthon. Például: ha aszalt gyümölcsöket, magvakat szeretnék, akkor viszek magammal 3-4 befőttes üveget, vagy dobozkát és abba kérem (amúgy kis nejlonba adnák). Üresen nem nagy súly, hazaérve pedig dobok egy kis papír vagy anyagdarabot a befőttes üveg tetejére, hogy szép legyen és már lehet is tenni a kamra polcára.

6. Olyan tisztítószereket igyekszem vásárolni, melyekben nincs, vagy nem annyi a vegyi anyag. Bizony van ilyen!

7. A tisztálkodáshoz is természetes anyagokból készült kézműves termékeket használok. Például Eszter szappanjait mert csupa szívvel-lélekkel készíti őket, ugyanígy szeretgeti állatkáit, valamint hihetetlen választéka van. Nem terhelem a környezetem, a bőröm pedig azóta krémek nélkül bársonyosan puha. Csak meg kell találni a legmegfelelőbbet.

7 pont. Jelen pillanatban itt tartok. Nem sok, de biztos. Ha valakinek ez soknak tűnik, nem az. Én úgy kezdtem, ahogy a pontok követik egymást. Csináltam, csináltam és amikor már megszokássá vált, akkor jött a következő pont. Tudatosan vagy nem, de biztosan sokat segített az, hogy láttam mások is képesek rá.

Hajtás-pajtás

Nem tűntem el, csak átalakultam egy kísértő-rémisztő személynek. Na, nem a szó szoros értelemben :)))

Először is vizsgaidőszak a főiskolán, rögtön az első héten 3 vizsga, jövő héten 1, és így is egyről már lejelentkeztem, mert bekakiltam, hogy nem tudok semmit. Igen, nem jó taktika, de utálok úgy elmenni egy vizsgára, hogy tudom, a tanárok jóindulatára számíthatok csak. A lényeg, hogy sokat tanulok, ha van kis időm, akkor próbálom beszerezni a karácsonyi ajádékokat, és a lakás díszítése még sehol. Pedig tavaly elterveztem, hogy idén mindent szépen feldíszítek, de megint úgy tűnik, csak a fa fog pompázni. Ja, és dolgozom is, mert a pénztárcám vészesen az utolsókat rúgja és muszály valamiből enni is. :) A szerencsém, hogy a munkám szorosan kapcsolódik a tanulmányimhoz: tudniillik óvó néninek tanulok és 3 rosszcsont fiúcskára vigyázok. Akarom mondani férfira, mert a legnagyobb, aki 6 éves kikérte magának a múltkor, hogy ő már nem fiú. :)

Sajnos mindemellett nincs időm alkotni. Napi 5 óra alvás azért nekem is jár, napközben pedig igazi kemény fekete tea. Anyukámnak kezdtem el egy sálat hetekkel ezelőtt, azóta azonban a fonal és a horgolótű csak egymást boldogítja, beszélgetnek a dobozban és találgatják, mikor lesz belőlük sál.

Ma némi "kutatómunka" keretében a Sváb-hegyen sétáltam egy nagyot. Mindenhol hó volt, ropogott a talpam alatt, hógolyót is alig tudtam gyúrni a friss porhóból. A kezem lefagyott, mert nem volt nálam kesztyű de cseppet sem bántam. Igen, imádom a havat, valahogy nem a gondot és a bajt látom benne, hanem a szépséget és a lehetőséget egy vidám napra. Hiszen hóangyalt csinálni, hógolyózni szerintem sosem lehet öreg az ember. Néhány kép a látványról, és rólam, bár amennyire be voltam öltözve a -4 fokba nem sok látszik. Remélem titeket is felvidít majd.

A hét takarója, avagy Cate Blanket :)))

Ki mondta, hogy takaróba burkolózva nem lehet emberek közé menni? Minden csak hozzállás kérdése.

A technika "csodái"

A suliból írok több okból is. Az egyik, a szuper órarendem ami miatt minden nap 6-7-ig vagyok (reggel 8-tól), mert 4-5 lukas órám is van a leglehetetlenebb időpontokban (gondolom ez másoknak is ismerős lehet). 

Azt hiszem a fotózási ígéretemet kicsit elhamarkodtam. A szerencse nem állt mellém ez ügyben. Van kb. 20 újratölthető elemem, amiből persze ilyenkor egy sem működik. Mikor végre feltöltöm és fotózok, kiderül, hogy a kártyaolvasó nem olvas be semmit - nagy kutakodás után rájövök vírusos a gép. A lényeg, hogy a napokban újra lesz telepítve és akkor teszek fel képeket. Jó sok lesz addigra, legalább napokig lesz mit mutogassak.

Annyit elmesélek róluk elöljáróban, hogy mindnyájan valamiféle figurák. Sorban ülnek az íróasztalomon és nézik, ki születik a kezeim között. Néha segítenek, ötlettel látnak el ha elakadok. Kezdenek hozzám nőni, ami az elválás szempontjából sohasem szerencsés. De hát mit tehetek, ha ennyire odafigyelnek arra, amit csinálok. Néha azért rakoncátlankodnak is, ilyenkor elbújnak valahova én meg keresgélhetem őket. Szóval vidáman telnek a napjaink.

Végül pedig próbáljátok ki az évkönyv készítőt. Igazi amerikai stílusú évkönyvet lehet készíteni, ami kellemes perceket szerezhet a barátokkal. Mi ki is nyomtattuk, jó kis szövegekkel láttuk el, nagyokat nevettünk. Jó lesz később elővenni és nosztalgiázni...

Felhők

Van néhány dolog, amit gondoltam lefotózok és megmutatok. Hát, ez a felhős-esős idő keresztül húzta számításaim. Annyira sötétek, borongósak, szomorkásak lettek a képek, hogy inkább megpróbálom holnap újra. Ilyenkor csak az jut az eszembe, hogyan fotózok majd télen?! Eddig sem voltam valami profi, hát mi lesz ezután, nem tudom.

A tegnapi napomat azért elmesélem, mert igen viccesre sikeredett. Egyik barátnőm manikűr-pedikűr, műkörmösnek tanul és felkért modellnek a vizsgájára. Örömmel tettem eleget kérésének. Bal kezemen elvégezte a műkörmös "beavatkozást", majd a kis- és gyűrűsujjamon a körmöt vörösre festette (csak 2 körmöt kellett). A maradék 3 natúr maradt. A jobb kezemre pedig Szörnyelladefrász méretű műkörmök kerültek. Végeztünk 2 órára (reggel 9-től), nekem pedig suliba kellett mennem. Ilyen felemásan! Persze a suli a város másik felén... Na, ahogyan a villamoson végigmértek az nagy szám volt! Sok ember arcán látszott, hogy nem tudja eldönteni: őrült vagyok, vagy csak szimplán hülye. Persze kedvesen mosolyogtam ilyenkor... nem komplett-volt a konklúzió.

Mára szépen egységesítve lettem, gondoltam kipróbálom, milyen műkörömmel élni és alkotni. Hát, szokni kell, de annyira picire van reszelve, hogy boldogulok vele. (A barátnőmnek meg már van egy állandó vendége).

Kezdeti nehézségek

Huhhh... azt hittem blogot nyitni egyszerű feladat. Hát tévedtem, nem is kicsit. Sikerült valami olyan formát beállítani, ami tetszik. Eztán nézegetni kezdtem, hogy kedvenc blogokat is be tudom lőni. Ha, meg is örültem, el is kezdtem. Megjelent a blogomban, de csak ezután vettem észre, hogy az irányítópulton is be tudom állítani-dupla munka. De hát új nekem az egész, ezért élvezem... Majd megláttam, hogy nincsen profilképem...fejtörés. Végül arra jutottam, miért ne vigyázhatna Virágtündérem a blogomra egy darabig. Feltöltöttem. Sajnos észrevettem, hogy bár a nevem megjelenik azokon a blogokon, amiket bejelöltem rendszeres olvasásra, de nincs kép. Ha, na erre is rájöttem, újra dupla munka. :))) Na ezen már csak nevettem, mert azt gondolom értek a számítógép kezeléséhez, de ez új terület, meg kell tanuljam... na de ennyit bénázni! Legalább írni tudok.

Olvasgatva a blogokat rájöttem, micsoda közösségi élet folyik: ajándékozás, blogdíjak stb. Hát ez is új, így tanulgatom, hogyan is működnek ezek a dolgok. Azt viszont előjáróban elmondhatom: jó látni azokat az alkotó társaimat, akiknek munkájukat eddig csak a Meskáról ismertem.