2009. szeptember 17., csütörtök

A technika "csodái"

A suliból írok több okból is. Az egyik, a szuper órarendem ami miatt minden nap 6-7-ig vagyok (reggel 8-tól), mert 4-5 lukas órám is van a leglehetetlenebb időpontokban (gondolom ez másoknak is ismerős lehet). 
Azt hiszem a fotózási ígéretemet kicsit elhamarkodtam. A szerencse nem állt mellém ez ügyben. Van kb. 20 újratölthető elemem, amiből persze ilyenkor egy sem működik. Mikor végre feltöltöm és fotózok, kiderül, hogy a kártyaolvasó nem olvas be semmit - nagy kutakodás után rájövök vírusos a gép. A lényeg, hogy a napokban újra lesz telepítve és akkor teszek fel képeket. Jó sok lesz addigra, legalább napokig lesz mit mutogassak.
Annyit elmesélek róluk elöljáróban, hogy mindnyájan valamiféle figurák. Sorban ülnek az íróasztalomon és nézik, ki születik a kezeim között. Néha segítenek, ötlettel látnak el ha elakadok. Kezdenek hozzám nőni, ami az elválás szempontjából sohasem szerencsés. De hát mit tehetek, ha ennyire odafigyelnek arra, amit csinálok. Néha azért rakoncátlankodnak is, ilyenkor elbújnak valahova én meg keresgélhetem őket. Szóval vidáman telnek a napjaink.
Végül pedig próbáljátok ki az évkönyv készítőt. Igazi amerikai stílusú évkönyvet lehet készíteni, ami kellemes perceket szerezhet a barátokkal. Mi ki is nyomtattuk, jó kis szövegekkel láttuk el, nagyokat nevettünk. Jó lesz később elővenni és nosztalgiázni...

2 megjegyzés:

  1. Milyen szakra jársz? Sajnos nekem is elég kaotikus az órarendem. az 1es és 2es csoport órarendjét észszerűen rakták össze, én meg a 4es csoportba járok, vagyis a "lyukakra" tették az óráinkat... ráadásul még bejárós is vagyok...

    VálaszTörlés
  2. Szia! Üdvözöllek nagyon nagy szeretettel! Remélem örömödet leled majd az itt látott dolgokban, mert én a te blogodba már úgy járok, mitha haza térnék. :)))
    Én óvóképző szakra járok, és eddig "viszonylag szerencsés" volt az órarendem. De ez a félév... minden este mire haza érek hulla vagyok, pedig most kezdődött a suli. Ráadás, hogy 3 szombaton is van órám reggeltől kora délutánig. De szerencsére van ami feltöltsön lélekben. :)))

    VálaszTörlés