Első munkanap

Eddig nem írtam róla, mert nem mertem addig, amíg nem biztos a dolog. De mostmár biztos. Mától hivatalosan is óvónéni lettem. Bemutattak a nevelőtestületnek (akiket már ismertem, mert a szakmai gyakorlatomat is itt töltöttem), valamint megvolt az első szülői értekezlet is. Én annyira, de annyira izgultam, hogy minden mosolyomban éreztem, hogy remeg a szám. Szerencsére bemutattak, mert abban az első pár percben nem voltam biztos abban, hogy egyáltalán a nevemet el tudnám mondani. Nem vagyok egy izgulós típus, de a szülők vizsgálódó pillantásaihoz nem vagyok hozzá szokva. Hiába, ezen az oldalon most állok előszőr. Szerencsére a társam gyakorlott és az ő nyugodsága rám is átragadt. A végére pedig már úgy éreztem magam, mintha mindig is itt lettem volna.

A csoportomról a tények: Vegyes csoport; összetétel: 16 pindúr, akik éppen csak betöltötték a 3. évüket, a többi 10 egyformán oszlik 4, 5, 6, 7 évesekre. Összesen 26 gyerkőccel indulunk, de lehet, hogy többen is leszünk. Szóval egyből mélyvíz, melyben még nem tudom mennyire fogok tudni úszni. Kemény év áll előttem, de nem bánom. Elvégre hány pályakezdőnek adatik meg az a kiváltság, hogy egyből állást ajánlanak a gyakorló helyén? Szóval örömmel vegyes aggodalom fog el, akárhányszor eszembe jut, hogy szerdán szinte teljes létszámmal indulunk.

Tolltartó 2

Zita megrendelésére készült ez a szivárvány színű tolltartó. Belseje hasonló színekben pompázó madárkás anyag. Valahogy akárhányszor ránézek egy mesebeli jelenet jut eszembe a szivárványos madarakról, melyek a szivárvány lábánál laknak... Remélem Zitának is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem. :)

Az ajándék

amit adtam Diának egy szett. Apró tartó, tampon tartó, betét tartó (másra is lehet használni) és végül egy újdonság egy bögre kabátka. A forró ital így nem égeti meg a kezet és picit a hőt is tartja.

Használd Egészséggel!

Blogtalálkozó

Hol is kezdjem... Először is nagyon nagy izgalommal indultam reggel itthonról. Annyira nagyban, hogy a csere ajándékot itthon hagytam az ajtóban, ahova azért tettem, hogy ne hagyjam itthon.:))) Időben észrevettem, így gyorsan vissza tudtam szaladni érte. Így, megnyugodva értem a művelődési házba, ahol még csak gyülekezőben voltunk.

Aztán egyszer csak, egy szemvillanással később már ott álltam a Miciségek és fércek közt Toritextil Vikivel és anyukájával, valamint piroseperrel. Nagyon jót beszélgettünk, sok jó tanácsot kaptam, amit ezúton is köszönök nektek lányok. Pirosepernek hála talán belefogok komolyabban a varrásba és akkor talán a kapott varrógépem nem fog itt porosodni. Valamint megcsodálhattam a cuppantott füliket és a gombaváros képeket is, melyek élőben is nagyon tetszettek.

A csere ajándék átadás kicsit gyorsan ment. Én a Matula ikrek Zsuzsijától kaptam egy kis csomagot, melyben vasalható képek és csomózott karkötők voltak. Nagyon szép, igényes karkötők, nézzétek meg:

Az én ajándékom Diához került. Remélem örül neki és hasznát fogja venni. Hogy mit kapott, azt majd egy következő bejegyzésben fogom megmutatni. Sajnálom, hogy nem tudtam vele megismerkedni. Kerestem miután átadtam az ajándékom, de olyan sokan voltunk, hogy nem sikerült megtalálnom.:(

Ezután kinema szépséges üvegékszerei és punkyjazz gyönyörű horgolmányainak asztalához ültünk oda, ahol találkoztam Vera Násfával, sesame-mal, Norikoval, byme Évivel... és ha most valakit lefelejtek, annak elnézését kérem, de annyi mindenkivel most találkoztam először, hogy nehéz mindenre vissza emlékeznem. Azt viszont tudom, hogy mindegyikükkel kivitél nélkül nagyon jót beszélgettem.:)))

Norikoval csereberéltünk is. Megtetszett neki a bálnám, cserébe kaptam 3 különleges kitűzőt, amit magam választhattam ki. Nagyon szépek, nem is tudom eldönteni melyik a kedvenc. Talán mind. :)

Aztán a jelen lévő legkisebb Kinema gyűrű tulajdonosa lettem. Annyira megtetszett, annyira én vagyok. Új dolgokra inspirál már most.

Végül pedig, bár ez nem mai szerzemény, de szeretnék eldicsekedni vele. Enyém a fehér toritextil övtáska, melyet amióta megkaptam lerobbantani nem lehet rólam. Nagyon szeretem.

Nyaraltam

Elnézést mindenkitől, aki keresett és nem válaszoltam. Hirtelen ötlet jött, mi meg mentünk.

Az úgy volt, hogy már régen szerettünk volna elmenni Horvátországba. Kerestünk is szállást, de kiderült, hogy már március óta tele vannak az apartmanok. A szállodai árakat meg nem kis pénzű embereknek találták ki. Így hát azon az elhatározáson voltunk, hogy marad a sátor.

Ekkor érkezett egy telefon. Egy kedves ismerős apartmanja szabad egy hétre, mehetünk. De addig már csak 2 nap volt! Még semmi nem volt megvéve, így gyorsan kellett mindent pótolni. Hamar át kellett gondolni, hogy mit szeretnénk enni az 1 hét alatt, mert az apartmanban maga főz mindenki és azután rohanás a diszkontokba. Másnap pakolás és hajnalban indulás, hogy időben oda érjünk, mert szerettünk volna délután fürdeni is. 

Hosszú út után megérkeztünk. 36 fok árnyékban, a napon szénné ég az ember. Viszont a csillogó tenger, csodás sós levegő enyhítette a meleget. Hiába, tenger mellett semmi sem olyan elviselhetetlen. 

Az apartman tiszta, szép és rendezett volt. A kilátás pedig... ilyen.

Gyorsan be is laktuk a szobákat és már mentünk is fürdeni. A tenger hűs, kellett lélekjelenlét, hogy az egyből 2 méteres vízbe csobbanjunk. Éppen a lábfejemet éri csak a hideg víz, ahogyan állok a létrán ami a vízbe visz, közben azon gondolkodom: "biztosan annyira meleg van, hogy én bemenjek?" De megérkezik a döntőbíró, egy helyi férfi személyében, aki szeretne bemenni. Választhatok: megfutamodva kimegyek, vagy bátran vállalom a hideget és úszom egy nagyot... egy életem... belevetem magam a hűvüs vízbe. Levegő után kapkodok, de kezdem szokni. A férfi pedig csak rátámaszkodik a korlátra és nézi a tájat...

Ebéd után a teraszon a szőlő adta árnyékban dőltünk le a matracainkra a délutáni sziesztára. Ilyen szép látvány mellett Barry White kellemes zenéjét hallgattam pihenés képpen.

Voltunk Splitben a halpiacon, ahol jól bevásároltunk halakból és rákokból. Mi nagyon szeretjük a friss tengeri herkentyűket (megsütve), így igazán egészségesen étkeztünk minden nap.

Azután a spliti piacon vásároltunk zöldséget, gyümölcsöt. Szokásos ilyenkor a füge, ami nekem a kedvenc gyümölcsöm és most először találtam vörösáfonyát! Igen, azt a gyümölcsöt, ami itthon csak aszalva kapható. Egy néni utolsó termése, pár száz forintért adott vagy másfél kilót. Az íze? Össze sem hasonlítható az aszalt ízével. Édesen fanyar, nagy magvú, a húsa pedig krémes állagú. Aki teheti, az kóstolja meg egyszer, mert semmihez nem fogható. Aránylag kis szemű, de lehet találni egy-két meggy méretű példányt is. (Na jó, kisebb meggy méretűt).

Minden este a teraszon vacsoráztunk, közben pedig a naplementében gyönyörködtünk. Mi ez, ha nem romantika?

(A fotót a parton készítettem, mert amelyiket a teraszon készítettem, bele lóg a ház, ami az első képen látható.)

Az utolsó este az ismerősökkel elköltöttünk egy nagyon finom vacsorát. Vittünk mi magyarosat, főztek ők helyi finomságokat. Végezetül helyi, házi lekváros palacsintával zártuk a finomabbnál finomabb falatokat.

Én pedig így búcsúztam el a tengertől...