2010. augusztus 24., kedd

Nyaraltam

Elnézést mindenkitől, aki keresett és nem válaszoltam. Hirtelen ötlet jött, mi meg mentünk.
Az úgy volt, hogy már régen szerettünk volna elmenni Horvátországba. Kerestünk is szállást, de kiderült, hogy már március óta tele vannak az apartmanok. A szállodai árakat meg nem kis pénzű embereknek találták ki. Így hát azon az elhatározáson voltunk, hogy marad a sátor.
Ekkor érkezett egy telefon. Egy kedves ismerős apartmanja szabad egy hétre, mehetünk. De addig már csak 2 nap volt! Még semmi nem volt megvéve, így gyorsan kellett mindent pótolni. Hamar át kellett gondolni, hogy mit szeretnénk enni az 1 hét alatt, mert az apartmanban maga főz mindenki és azután rohanás a diszkontokba. Másnap pakolás és hajnalban indulás, hogy időben oda érjünk, mert szerettünk volna délután fürdeni is. 
Hosszú út után megérkeztünk. 36 fok árnyékban, a napon szénné ég az ember. Viszont a csillogó tenger, csodás sós levegő enyhítette a meleget. Hiába, tenger mellett semmi sem olyan elviselhetetlen. 
Az apartman tiszta, szép és rendezett volt. A kilátás pedig... ilyen.


Gyorsan be is laktuk a szobákat és már mentünk is fürdeni. A tenger hűs, kellett lélekjelenlét, hogy az egyből 2 méteres vízbe csobbanjunk. Éppen a lábfejemet éri csak a hideg víz, ahogyan állok a létrán ami a vízbe visz, közben azon gondolkodom: "biztosan annyira meleg van, hogy én bemenjek?" De megérkezik a döntőbíró, egy helyi férfi személyében, aki szeretne bemenni. Választhatok: megfutamodva kimegyek, vagy bátran vállalom a hideget és úszom egy nagyot... egy életem... belevetem magam a hűvüs vízbe. Levegő után kapkodok, de kezdem szokni. A férfi pedig csak rátámaszkodik a korlátra és nézi a tájat...
Ebéd után a teraszon a szőlő adta árnyékban dőltünk le a matracainkra a délutáni sziesztára. Ilyen szép látvány mellett Barry White kellemes zenéjét hallgattam pihenés képpen.


Voltunk Splitben a halpiacon, ahol jól bevásároltunk halakból és rákokból. Mi nagyon szeretjük a friss tengeri herkentyűket (megsütve), így igazán egészségesen étkeztünk minden nap.
Azután a spliti piacon vásároltunk zöldséget, gyümölcsöt. Szokásos ilyenkor a füge, ami nekem a kedvenc gyümölcsöm és most először találtam vörösáfonyát! Igen, azt a gyümölcsöt, ami itthon csak aszalva kapható. Egy néni utolsó termése, pár száz forintért adott vagy másfél kilót. Az íze? Össze sem hasonlítható az aszalt ízével. Édesen fanyar, nagy magvú, a húsa pedig krémes állagú. Aki teheti, az kóstolja meg egyszer, mert semmihez nem fogható. Aránylag kis szemű, de lehet találni egy-két meggy méretű példányt is. (Na jó, kisebb meggy méretűt).





Minden este a teraszon vacsoráztunk, közben pedig a naplementében gyönyörködtünk. Mi ez, ha nem romantika?
(A fotót a parton készítettem, mert amelyiket a teraszon készítettem, bele lóg a ház, ami az első képen látható.)


Az utolsó este az ismerősökkel elköltöttünk egy nagyon finom vacsorát. Vittünk mi magyarosat, főztek ők helyi finomságokat. Végezetül helyi, házi lekváros palacsintával zártuk a finomabbnál finomabb falatokat.
Én pedig így búcsúztam el a tengertől...



4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű képeket készítettél!

    VálaszTörlés
  2. Szóval ezért tűntél el, na jó. Megbocsátjuk! Remélem végig nagyon élvezted.

    VálaszTörlés
  3. Sziranszki! Örülök, hogy tetszenek a képek. Bár ilyen szép helyen nem nehéz szép képeket készíteni :)

    LauraKamilla: Igen, nagyon élveztem. Rám is fért egy kis kikapcsolódás. :)))

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    olyan jó volt olvasni soraid... árad belőle a melegség, komoly-vidámság.. nőiesség... Nehéz így látatlanba elképzelni valakit.. de az írásod alapján már kicsit könnyebb dolga van az embernek :)

    A tengerbe-csobbanós rész különösképpen tetszett :)) Jót mosolyogtam :)

    VálaszTörlés