2010. január 14., csütörtök

Ami új

A tegnapi bejegyzésben nem akartam lelőni az igazi újdonságomat, azt inkább megtartottam mára. :)
Ez pedig nem más mint egy apukám ihlette aprótartó. Történt ugyanis (nem is egyszer), hogy hosszú-hosszú perceken át köröztünk egy tömb körül parkolóhely után kutatva. Egyszer csak sasszeműen észrevesszük, valaki éppen kiáll. Gyors indulás, index beállás... és persze jöhetnek az aprók bedobálni az autómatába. Pénztárca elő, nincs elég. Vissza a kocsihoz, mert úgy emlékszünk a hamutálban talán lehet egy kevéske. Szerencsénk van, 30 percre elegendőt találtunk. Na, de egy óra kéne...szóval be egy boltba, tud-e váltani a boltos. A pokrócot  reggelizett nő szabályosan kidob a boltból, hogy vajon mit képzelünk róla, mi ő? Bank? Hát, az most igen jól jönne. Végül a második helyen megszántak minket, és 10 perc elteltével dobhattuk be a maradék pénzt. Ekkor ötlött be, hogy kellene valami, ami ezt megkönnyíti. Valami tartó, amibe azért fér egy kevéske pénz, de nem túl nagy, esetleg a slusszkulcsra is fel lehet tenni, hogy tényleg kéznél legyen és ne hagyjuk az autóban. Azután készítettem egyet, melynek nagy hasznát vettem az italautomatánál is. 5 db 200-as nagyon kényelmesen elfér benne, és a visszajárónak is van némi helye. Íme:









3 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter!
    Gyönyörű és nagyon ötletes dolgokat készítesz!
    az a tampontartó meg az ajakbalzsamtartó teljesen hazavágott... egyediek, ötletesek, és még nagyon édesek is! Nagyon tetszik a stílusod, ezentúl mindenképpen nyomon fogom követni, hogy milyen szépségeket alkotsz! :)
    Minden jót! :)
    Eszter :) (Sayitame)

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszter!
    Köszöntelek nálam, érezd jól magad! Megnéztem a blogod, nagyon jók a drótékszerek, amiket készítettél. Nekem főleg a violinkulcsos tetszett, a zenével elég közel állunk egymáshoz. :)

    VálaszTörlés